Miért nem London?

Az elmúlt két hetet végül Londonban töltöttem. Valójában nem így terveztem, de mivel a munkahelyemet hamarabb otthagytam, a repjegyemet pedig már hónapokkal ezelőtt megvettem, ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak. Ráadásul a rokonaimmal is több időt tölthettem és lehetőségem volt egy kicsit jobban megismerni a várost és a környéket.

Hétvégente terveztünk leginkább programokat, egy vasárnap úgy döntöttünk, hogy vonatra szállunk és ellátogatunk a Londontól nem is olyan messze lévő Southend on Sea városba és tengerpartra. A Temze torkolatánál elhelyezkedő város tengerpartjánál található egy több, mint 2 km hosszú móló, ami híres látványosságnak számít és egyszer mindenkinek végig kell sétálnia rajta. A jó időnek köszönhetően pedig végre én is érezhettem, milyen is az igazi nyári meleg. (Sajnos észak-Angliában ebben csak ritkán, vagy egyáltalán nincs része az embernek :) ) Többek között egy szintén napos időben pedig a Hyde parkba látogattunk el. Hirtelen a Margit-sziget vagy a Central Park jutott róla eszembe, zöldövezet a „betondzsungel” közepén. Igazán kellemes kikapcsolódást nyújt egy kis séta, ebéd, napozás a friss(ebb) levegőn.

Na már most az utolsó mondaton van a hangsúly, amiről is leginkább írni szerettem volna. Nem meglepő, ha azt mondom, hogy London se a friss levegőről híres, hiszen egy fővárosról van szó. Alnwick után eredetileg ide szerettem volna költözni, nagyváros, tele izgalmakkal és lehetőséggel, sok korombeli ezért is dönt a főváros mellett, amikor költözésre kerül a sor. Én egyébként se éltem soha fővárosban, most fél évig konkrétan a semmi közepén dolgoztam és éltem, szóval kicsit sokként ért, amikor belegondoltam, hogy nekem itt kéne élnem évekig. Félreértés ne essék, imádom Londont, gyönyörű a belváros és estig tudnám sorolni a szebbnél szebb látványosságokat és érdekességek, de ez mind egy, maximum két hétig tart, amíg az ember végignéz mindent. Ha valaki huzamosabb ideig Londonban éli a hétköznapjait, szembe kell néznie a valódi nagyvárosi élettel, ami már nem a turista látványosságokból áll: tömegnyomor a város minden létező pontján, heringparti a buszokon és metrókon, szmog, kosz, stb..

Ami még nagyban befolyásolta a döntésemet, azok a szobaárak. A belvárosban szobát bérelni egyenlő a lehetetlennel az árak miatt, így marad a napi utazás a munkahelyre. (Kivéve persze, ha helyben van a munkahely szerencsésebb esetben) Ezzel semmi gond nincs, viszont ha az ember a belvárostól távolabb is bérel szobát, az se olcsó mulatság. Ez nyilván környék és szobaméret függő, de egy átlag magyar fiatalnak, aki most jön szerencsét próbálni Angliába, leginkább ezzel kell beérnie az első időszakban. Tehát kis kutatás után én is rájöttem, hogy a szobák vidéken jóval olcsóbban elérhetőek, míg a bérek (gondolok itt a minimálbélre) egyformák. Ha a fővárosban sikerül is egy kis szobát bérelnünk megfizethető áron, vidéken ennél kevesebb pénzért egy tágasabb duplaszobában is élhetünk. Illetve fontos megemlíteni, hogy az egyéb költségek mint élelmiszer, utazás, különböző szolgáltatások sem drágábbak, mint Londonban.. sőt..

Vidéknek is sok hátránya van nyilván, pl. rosszabb a közlekedés, nincs minden helyben, hamarabb zárnak be a helyek.. vagy az ember nem találkozik minden percben magyarokkal, mint Londonban.. :) (Igen, én ezt Londonban imádtam, hogy folyton magyar beszédet hallottam), de úgy gondolom, jelenleg inkább költöznék egy vidéki, nyugisabb városba. Majd jövőre az is kiderül, melyik helyre esett a választásom, de amíg még nem biztos, addig nem szeretném megosztani. Egy biztos, a fővárostól pár órányira szeretnék lakni, hogy azért azt is könnyen el tudjam érni néha és mindenképp tenger mellé fogok költözni! Egyszerűen imádom, nem lehet megunni..

Aki pedig úgy érzi, hogy szeretne több dolgot megtudni az angliai életről, ajánlom figyelmébe Szaniszló Ági - Keep calm and nyomás London című könyvet. Az író saját tapasztalatain keresztül írja le a londoni életet, illetve hasznos információkat oszt meg az olvasóval, felkészíti az angliai életre.

Sok sikert! ;)

Viki